Honnan jött a világrekord kép készítésének az ötlete?
A panorámafotók egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek világszerte, az embereknek különleges élményt nyújt, hogy a számítógép előtt ülve is körülnézhetnek olyan helyeken, ahova fizikailag nem jutottak el, s lehet, hogy soha nem is fognak. A gigapixeles felbontású képeken eddig nem tapasztalt részletességgel csodálhatunk meg egy környezetet vagy akár egy festményt. 2010 elején a Magyar Nemzeti Galériában fotóztunk egy Csontváry Kosztka Tivadar és egy Rippl-Rónai József képet, melyeket megjelentettünk gigapixeles felbontásban. Az oldalt egy hét leforgása alatt tízezren tekintették meg, tehát úgy gondoljuk sokak érdeklődését felkelti a részlet gazdag képkidolgozás. Mivel technológiáinkat szeretnénk népszerűsíteni itthon és nemzetközi berkekben is, szerettünk volna egy olyan figyelemfelkeltő lépést tenni, ami nekünk szakmai kihívást, látogatóinknak pedig meghökkentő élményt fog nyújtani. Így született meg a legnagyobb felbontású körpanoráma elkészítésének ötlete.
Rólunk
A 360world panoráma rendszerek tervezésével, három dimenziós alkalmazások fejlesztésével és webes megjelenítésével foglalkozó fiatal társaság, csapatunkba informatikusok, fotósok, építész-látványtervező, grafikus, valamint operatőr és vágó is tartozik. Felfedező kedvünk nem csak a szoftverek elkészítéséig tart, izgalmas érintőképernyős vagy akár érintés nélküli vezérléseket is szívesen készítünk. Ilyen volt a 2010. júniusában, a Múzeumok éjszakájának keretében bemutatott virtuális séta is, melyet közel 1000 ember próbálhatott ki, páratlan élményt nyújtva az 5-6 éves gyerekektől kezdve a 73 éves bácsinak is, aki óriási meglepetésünkre instrukcó nélkül, azonnal tudta vezérelni a tartalmakat. Gigapixeles képek fotózásával mindössze egy éve foglalkozunk, de számunkra kiemelkedően izgalmas területre „tévedtünk”, ahol óriási hangsúlyt kap a precizitás, s minden munkafolyamat tökéletes kivitelezése. A fotózást nem is tudjuk manuálisan elvégezni, robotra van hozzá szükség.
Robotizálás
A munkáink során egyre nagyobb szükségünk lett arra, hogy automatizáljuk a fotózást, például egy Porsche belsejébe ahol kevés a hely, sokkal kényelmesebb és gyorsabb, ha csak a gépet helyezzük be és akár távvezérléssel is elkészíthetjük a gömbpanorámát. Gigapixeles képek készítéséhez pedig egyenesen elengedhetetlen egy speciális, tizedfok pontosan mozgatható, robot panorámafej. A megoldást németországi mérnök és fotós barátunk jelentette, Emrich Traugott, aki szenzációs, számítógép és bluetooth által is vezérelhető robotot készített számunkra. Már az első teszteknél felmerült a világrekord elkészítésének gondolata, de csak 2009 végén kezdődött meg a konkrét szervezés.
A helyszín kiválasztása
A János-hegyi kilátó Budapest legmagasabb pontjaként, 360 fokos panorámájával szinte kínálta magát, hiszen így egyszerre két rekordot dönthetünk meg: a legnagyobb felbontású kép mellett a legnagyobb körpanorámát is mi készíthetjük el. Megkeresésünkre a XII. Kerületi Önkormányzattól megtudtuk, hogy 2010 szeptemberében lesz 100 éves a János-hegyi kilátó és szívesen működnének velünk együtt a fénykép készítésében, illetve a születésnapi kampányban.
A világrekord megdöntéséhez a fényképezőgép felbontásának minél nagyobbnak, a teleobjektív látószögének pedig minél kissebbnek kell lennie. A Sony A900-as kamerája a 25megapixeles felbontásával ideálisnak tűnt a feladatra, megkeresésünkre a Sony szinte azonnal rendelkezésünkre bocsátotta a masinát, mely a 400mm-es Minolta objektívvel es 1,4X telekonverterrel 2,4 fokos vízszintes látószöget produkált képenként. Előzetes számításaink szerint a 60 gigapixeles kép elkészítéséhez átfedésekkel együtt 5040 fotóra van szükség, 24 sorban 210 kép, 360 fokos vízszintes és 60 fokos függőleges látószög mellett. Ha minden kép elkészítése 4 másodpercig tart (a robot elfordulása és az exponálás), akkor könnyen kiszámolható hogy majdnem 6 óra kell az összes kép elkészítéséhez.
Ilyen hosszú idő alatt az időjárás és a fények nagyon sokat változnak, úgyhogy ki kellett talalni egy megoldást a fotózás idejének csökkentéséhez. Szerencsénkre Emrich barátunk készített már olyan panorámafejet, amelynek szervó motorjai erősebbek és a felső motorra 2 fényképezőgép is felhelyezhető. Átszámoltuk a két teljes felszerelés súlyát, ami belefért a motorok teherbírásába és Emrich azt mondta hogy meg fog bírkózni a terheléssel.
Szükségünk lett egy második gépre és lencsére is, amit a Sony készséggel biztosított is, így már semmi sem állhatott a világrekord és a 360world közé.
A világrekord panorámakép fotózásához tökéletesen tiszta, hidegfront utáni páramentes időre, nagy látótávolságra és az anticiklonokra jellemző felhő nélküli napos időre van szükség. Miután az összes szükséges felszerelés a rendelkezésünkre állt már csak a megfelelő napra vártunk, amiből igen kevés van egy évben. A tavaszi árvizeket okozó 1 hónapos folyamatos eső miatt, nagyon sokára jött el az első igéretesnek tűnő alkalom. Május végén Emrich ideutazott Németországból, hogy segítsen a fotózásnál és a fényképezőgépek pozíciójának milliméter pontos összehangolásánál.
Kora reggel elindultunk a kilátóba, tökéletesnek tűnt az idő: sehol egy felhő, megfelelő páratartalom. Izgatottan kémleltük a látóhatárt, miközben szorgalmasan szereltük a technikát. 9-re összeállítottuk a felszerelést és elkezdődött az, amire már olyan régóta vártunk: a fotózás.
A fényképek készítésénél soronként haladtunk, mivel ha oszlopokat készítünk az első és utolsó oszlop készítése között eltelt hoszú idő alatt a fények rengeteget változnak így nagyon megnehezíti a 360 fokos illesztést. Sajnos cirka két óra múlva sűrű felhők jöttek, majd az eső is eleredt.
Az első kudarcba fulladt napot még két másik követte, míg végre negyedszerre, túl 20.000 tesztképen végre tényleg megcsináltuk: megvolt az a 40GB-nyi képanyag, amelyből összeállhatott a világ legnagyobb panorámaképe: Budapest a János-hegyikilátóból.
Készítsen Ön is panorámaképet egyszerűen!
A Sony NEX-5/NEX-3 fényképezőgépek egyedülálló Panoráma mód funkciójával lélegzetelállító panorámaképeket készíthet, hatalmas látószöggel. Hihetetlenül egyszerű a használata: egyszerűen csak nyomja meg a kioldógombot, és pásztázzon oldalirányban, illetve függőlegesen.
Illesztés
Az utómunkához a Microsoft Magyarország által, egy Dell Precision T7500-as Workstation állt a rendelkezésünkre 2 db 4 magos Xeon processzorral, 24GB memóriával és 6TB háttértárral. A képek egyesítéséhez az Autopano Giga programot használtuk, ami jelenleg a legfejletteb a piacon az ilyen nagyméretű képek összeillesztéséhez. A művelet 2 napra foglalta le a számítógépet, melynek eredményeképp elkészült a 200Gb-os KRO kiterjesztésű Autopano fájl.
Retusálás
Mindenképpen szerettük volna utókezelni a képet, illetve retusálnunk is kellett a XII. Kerületi Önkormányzatnak készített játék miatt. Ezeket a folyamatokat az Adobe Photoshoppal terveztük. Ugyan az illesztő alkalmazás tud PSB (Photoshop Big) fájlokat exportálni, maga a fájlformátum nem képes 300.000 x 300.000 pixelnél nagyobb kép tárolására. Találnunk kellett egy fájlformátumot ami képes gigantikus méretű képeket kezelni. A megoldást a PPM jelentette, egy Python környezetben írt script segítségével átkonvertáltuk a KRO fájlt, majd az ImageMagick alkalmazással felszabdaltuk 3 darabra, hogy a Photoshop képes legyen megnyitni.
Egy-egy kép megnyitása kb. 1 órán, a mentése több mint 3 órán át tartott. Mivel a fényképezés során a betervezett függőleges 60 helyett több, mint 80 fokot lefedve fotóztunk, égből bőven volt ráhagyás. Magasabb képet is készíthettünk volna, azonban mi egy arányos kivágást szerettünk volna létrehozni, ahol az ég nincsen túlsúlyban. A végleges kép mérete 590508 x 120750 = 71.3gpx, melynek egyesítését 55 óráig számolta a munkaállomás, a végeredmény pedig egy 350Gb-os PPM file lett.
Megjelenítés
A webes megjelenítéshez a képet mélységében 21 rétegre bontottuk, melynek mindegyikét 254x254-es méretű JPG képekre vágtuk, így úgynevezett képpiramist hoztunk létre. A teljes piramis 1.476.098 képből áll, melyen belül csak a legalsó réteg egymillió fájlt számlál.
A Microsoft Silverlight plugin a mai technológiák közül a legszebb megjelenítést biztosítja, ami a rétegek közötti észrevehetetlen átmosásban is megnyilvánul. Ezen felül lehetővé teszi egy átlagos számítógéppel és internetkapcsolattal rendelkező felhasználó számára is a világrekord kép tökéletes élvezetét.
Adattárolás
A várhatóan nagy látogatószám és a jelentős adatforgalom miatt fontos volt a megfelelő elérés és tárhely biztosítása. A Windows Azure erre tökéletes megoldást nyújt, hiszen egy olyan platform, amely a „cloud computing” felhasználásával a világ bármely pontjáról érkező látogatóknak egyforma letöltési feltételeket biztosít. Számítási és tárolási kapacitása is igény szerint skálázható a terhelés nagyságának függvényében.
Emellett a Windows Azure számos népszerű szabványt és protokollt is támogat, ilyen egyebek között a SOAP, a REST, az XML és a PHP.
Amennyiben a kapott képet kinyomtatnánk teljes méretében, 300 DPI felbontásban, akkor egy 156 méter hosszú, 31 méter magas nyomatot kapnánk. Egy ekkora képpel két, 10 emeletes panel házat is könnyedén be tudnánk csomagolni.
Az Epson Magyarország és a Print Akadémia felajánlotta, hogy készítenek egy 15 méter hosszú, másfél méter magas nyomatot a képről. Úgy tervezzük, hogy a posztert kiállítva kör alakúra hajlítjuk egy bejáratot hagyva rajta, így bárki besétálhat majd a panorámakép közepére.
A nyomtatás helyszínéül az EPS Team bemutatóterme szolgált, ahol rendkívül felkészült csapat fogadott minket. Mint az várható volt, itt is számtalan egyedi megoldást kellett találnunk a kép méretei miatt. A Stylus Pro 11880 nagyformátumú nyomtató 6 órán át dolgozott a hatalmas plakáton.
Az Epson egyedülálló fejlesztése a tintasugaras nyomtatók területén a Micro Piezo technológia. A fúvókákba épített piezo kristály feszültségváltozás hatására megváltoztatja alakját. Ez az alakváltozás lövelli ki a tintát a nyomathordozó felületére, szabályos gömb alakú tintacseppeket hozva létre.
A Micro Piezo nyomtatófej tehát biztosítja a pontos, precíz képalkotást a papíron. A 8 színkomponensű UltraChrome K3 Vivid Magenta tintarendszerrel színeltolódások nélkül érhető el kiváló szürkeegyensúly és pontos színkezelés, valamint az árnyékos és világos területek finom tónus átmenetei. Ezen technológiák segítségével rendkívüli minőségű, tónusgazdag nyomatokat készíthetünk.
A világrekord képről készült plakát első ízben 2010. szeptember 10-12. között lesz megtekinthető a János-hegyi kilátó 100. születésnapján tartandó rendezvény keretében.
















A projekt során rengeteg segítséget kaptunk. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani minden támogatónknak, partnerünknek.
Emrich Traugott - Panorámafej
Kollár László - Microsoft
Kőnig Tibor - Microsoft
Kis Attila - Sony
Krizer Zoltán - Epson
Pusztai László - Print Akadémia
Osztrenkovics Isván - EPS Team
Tóth Tibor - Weboldal
Chrenóczy-Nagy Tamás - Azure
Albert István - Azure
Klein Péter - Just Creative
Biár Gabi - Just Creative
Váczi János - XII. Kerületi Önkormányzat
Makaró Boglárka - XII. Kerületi Önkormányzat
Szabó Krisztina - XII. Kerületi Önkormányzat
Bálint János - Operatőr
Királyfalvi Károly - Design
Magyar Nemzeti Galéria
Nagy Sonja
Vódli Zoltán
Horvát Győző
Jacqueline Müller
Herber Anna
Szarvas Aladár
Ábrahám Rafael
Szent György SZKI
Hermann Zs. György
Rottler Tamás
Lamm Péter
Fóris Gergő
Oravecz István